|
Ezer ember egy hónapnyi élelmezéséhez elegendő alapélelmiszert, valamint kétszáz, tanfelszereléssel teli iskolatáskát adományozott február 5-én, szombaton Indonéziában Kövér László a Merapi vulkán kitörése miatt kitelepített embereknek.
Őrizetbe vették Tátraiékat Hétmilliárdos kár érhette az államot a moszkvai kereskedelmi képviselet eladásakor
Életében dicséretben és bírálatban egyaránt részesült, színészként felejthető produkciót nyújtott, politikai munkásságát viták övezték. Ronald Reagan, a nagy kommunikátor, az antikommunista, a hidegháború győztese, az új típusú gazdaságpolitika atyja száz éve született, hét évvel ezelőtt halt meg. Már a korábbinál is „kisebb lett az értelmezési rés” a magyar fél és az Európai Bizottság között a január 1-jén elfogadott magyar médiatörvény egyes pontjait illetően, mondta egy magát megnevezni nem kívánó brüsszeli bizottsági forrás. Hat fős szakértői csapat érkezett Brüsszelbe, hogy ott az Európai Bizottság (EB) szakembereivel tisztázzák a bizottság január 21-én Budapestre küldött levelében felvetett tisztázási kívánalmakat. Az EB-nek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter válaszában azt írta, a magyar kormány elkötelezett amellett, hogy a magyar médiaszabályozás minden tekintetben megfeleljen az uniós jog által támasztott követelményeknek. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiabiztosa a levélben három pontban kifogásolta a jogszabályt. A forrás szerint a két fél közötti első tárgyalások „rendkívül konstruktívan” folytak, és azok 3 és fél órán át tartottak. A bizottság és a magyar küldöttség „alapvetően egyként látják a (Folytatás a 9.oldalon) |
Magyar Élet Archivum . Vol. 64. 6 LXIV. Évfolyam 6 szám - 2011 február 12. szombat

Facebook








